„Igyekezzetek megtartani a Lélek egységét a békesség kötelékével.”
2010 a református egység éve, hiszen a nagyhírű amerikai egyetemi városban, Grand Rapids-ben június 18-án, pénteken megalakult a Református Egyházak Világközössége (REV), amely világszerte 80 millió református keresztyént képvisel majd. A református világszervezet a Református Világszövetség és a Református Ökumenikus Tanács egyesülésével jött létre. A Református Egyházak Világközössége alakuló ülése nyomán, június 19-28. között az új világszervezet első közgyűlésére is sor kerül.
A Királyhágómelléki Református Egyházkerükletet Csűry István püspök és Antal János előadótanácsos képviselik az egyháztörténeti jelentőségű eseményen.
A Református Világszövetség és a Református Ökumenikus Tanács 2005-ben elhatározott egyesülése elől pénteken minden akadály elhárult. Helyi idő szerint reggel 8 órától került sor a Református Ökumenikus Tanács, 9 órától pedig a Református Világszövetség utolsó közgyűlésére. Mindkét szervezet kimondta megszűnését, és egyhangúlag elfogadták az egyesülés teológiai és jogi vetületeit tartalmazó alapokmányt, melynek értelémben a világ reformátussága olyan elkötelező közösséggé lesz, melyet egymás igaz egyházlétének teljes elfogadása, a szószéki- és úrvacsorai közösség, illetve a kölcsönös felelősségvállalás jellemez. Erre az elkötelezettségre utal a nagygyűlés központi témájául választott igei gondolat is: „A Lélek egysége a békesség kötelékével” (Efézusi levél 4,3).
A Református Egyházak Világközösségének hivatása ugyanakkor, hogy a református, presbiteriánus, kongregacionalista és egyesült tagegyházakat a korábbinál nagyobb súllyal képviselje a római katolikus, ortodox, evangélikus és karizmatikus egyházakkal folytatott, ökumenikus párbeszédben.
„Egyházkerületünk Istennek ad hálát a református világszervezet megalakulásáért. Érzékeljük a világ minden részén élő reformátusok közös szándékát, amely egyfelől Isten Igéjének mélyebb megismerésében, másfelől az egyházrészek közösségének megerősítésében válik határozott céllá és elérhető eredménnyé. A Református Egyházak Világközössége kifejezte hitét a Lélek egységteremtő szolgálata mellett, amely Isten népét egy közös testben tartja, egyetlen reménység alatt, hogy egy Urunk van, a hitünk is egy, amit az egy keresztség szentesít. Református egyházunk részeinek, úgy mint híveinek, gyülekezeteinek, minden szervezetének e nagy szeretetért és kegyelemért szükség ’a békesség kötelékével’ egyként az Egyet követni. Kérünk minden gyülekezetet, hogy az istentiszteletek keretében imádkozzanak a megújhodó egységért, az egységben a megújuló lelkületért, mert megújult életünkkel fogjuk megújítani a körülöttünk szenvedő világot.” – fogalmazott alkalmi üzenetében egyházkerületünk püspöke.
A Világközösség első közgyűlésének munkálatait ünnepi istentisztelet nyitotta meg, melyen együtt fohászkodott a mintegy ezer küldött, megfigyelő és vendég a Grand Rapids-i Calvin College óriási arénájában.