A REFORMÁTUS PRESBITER ESKÜJE
Én N.N. esküszöm az élő Istenre, aki Atya, Fiú, Szentlélek, teljes Szentháromság, egy, örök, igaz Isten, hogy presbiteri tisztemben, melyre Isten akaratából e gyülekezet elválasztott, a mi Urunk Jézus Krisztusnak hűséges szolgálja leszek.
A fennálló egyházi törvényeknek és törvényes rendeleteknek minden teendőimben kész szívvel engedelmeskedem.
A lelkipásztort és egyházunk munkásait egyházvédő és – építő munkájukban minden erőmből támogatni szent kötelességemnek ismerem.
Ha emberi gyarlóságból akár az egyházi törvények, akár törvényes felsőbbségem ellen valamivel vétenék, az egyházi fenyítéket alázatosan felveszem.
Az általam igaznak ismert református vallást sem félelemből, sem adományért, sem más egyéb tekintetért meg nem tagadom.
Beszédemmel, minden munkásságommal, jó példámmal és egész életemmel Anyaszentegyházunk építésére és Isten országa terjesztésére törekszem, naponként igyekezvén magam is és hívogatván másokat is követni azt, aki a Fő, a mi Urunk Jézus Krisztust.
Isten engem úgy segéljen. Ámen.
Forrás: A REFORMÁTUS PRESBITER KISKÁTÉJA – szerkeszti D. dr. Csiha Kálmán és Nagy László
Az Erdélyi Református Egyházkerület kiadása 2003
|