Dióhéjban elmondható a következő: öt hónap készülődés és szervezés, háromszor átírt és kiküldött meghívók, e-mailben megszólított 150 lelkész, kilenc esperesi hivatal és kilenc megyei elnök, háromszori beharangozás a Harangszóban, valamint váradi és szilágysági napilapokban. Továbbá a meghívó a Presbiteri Szövetség és a Harangszó honlapján folyamatosan fent volt, és mindezek ellenére süket fülekre talált az augusztusra, Hidalmásra hirdetett presbiterképző tábor. Helyesbítek. Egy (!) presbiter hölgy jelentkezett a megadott határidőre, az ötezernél több presbiter közül.
Az öt felkért előadó: a püspök, közismert tudós papok, egy orvos egyből igent mondtak felkérésünkre, időt, fáradságot és távolságot nem nézve, hogy színvonalas előadással, és sok más családi programmal Neked, kedves testvérem, kedveskedjen. De Te távol maradtál!
Ez most nem felelőségre vonás, sem oknyomozó próbálkozás, csupán a puszta tények felsorolása. Haezekre a tényekre alapozunk, nem kellett volna a tábort megtartani. De mi keresztyén, felelősen gondolkodó emberek kell, hogy legyünk, akik nem a látható tényekre alapozunk hanem a láthatatlanra, a hitre: “... De Én veletek leszek a világ ... “ Ezért hát, ha az elején kevesen is, de hétvégére kirendelte az Úr a résztvevőket, akik az itt eltöltött nap, napok vagy hét alatt tartalmas és áldott tevékenységekben részesültek. Hogy mikben az maradjon a mi titkunk, aki kíváncsi, jövőre ne hagyja ki a folytatást!
Szeretném megköszöni a házigazdáknak, a résztvevőknek, az előadóknak, a szervezőknek és persze a mi ÚRUNKnak az együtt töltött hetet.
A szervezők nevében:
Venter Miklós, a KREK Presbiteri Szövetség főtitkára
PS.: A tényeken változtatni, vagy módosítani nem lehet. Mindezek ellenére, meg vagyok győzödve arról, hogy akik Hidalmáson csak egyetlen egy előadáson is résztvettek, lelkiekben gazdagodva és feltöltődve térhetettek haza. Azok akik ott voltunk, megtapasztalhattuk elsősorban a felebaráti szeretetet, tanulhattunk az Ige fényénél, valamint előadások segítségével épülhettünk egymás és gyülekezeteink javára. Minden bizonnyal igyekezni fogunk, hogy egymás segítő társai legyünk, és kezünket kinyújtsuk a rászorulók felé. Egymást segítve járjunk tehát Jézus lábnyomán.
S ne feledjük: az Úr csodásan működik, tehát a legközelebbi táboron már bizonyára többen leszünk.