Presbiternek nevezik azokat a nem lelkészi tisztségviselőket, akiket a gyülekezet bizonyos időre megválaszt. A presbitérium a presbiterekből álló testület, amelynek kormányzó, ügyvezető, intéző és fegyelmező feladatai vannak. Olyan idősebb, tapasztalattal rendelkező személyeket választanak, akik jó reménységgel munkálkodnak testületi keretek között az anyaszentegyház javára.
Kálvin János egyházkormányzásról szóló tanítása alapján jött létre a presbitérium, mint a gyülekezet vezető testülete. A magyar református egyházban a 17. században terjedt el. Azóta hatalmas változásokon ment át, nem mindig az eredeti rendeltetése alapján. A vének tanácsaként működő testület már Mózes idejében jelentkezik az egyiptomi fogságban, majd a pusztai vándorlás során is jelentős szerepük van. Ugyancsak előkelő részük van a zsidó nép kultuszában, a jeruzsálemi templom rendtartásában. Az apostolok erre a hagyományra támaszkodva állítják szolgálatba a gyülekezet munkásait. A korban, tekintélyben, tapasztalatban megbecsült egyének lehettek elöljárók. Manapság is hasonló módon látjuk a presbitereinket, ilyen elvek alapján választjuk őket, és az elvárásaink is ilyen tulajdonságokhoz kötődnek. A presbiterek, élükön a lelkipásztorokkal gyakran kerülnek a bírálat, akár jogos, akár jogtalan homlokterébe. Valamennyiszer ez előfordult, a kifogások hátterében a presbiterek, lelkészek valós, vagy valótlan hiányosságaira hivatkoznak. Sajnos, hogy a kényes ügyek rendezése után is egyesekben kétségek maradnak, és ennek következtében nem tisztelik sem a tisztségviselőket, sem az egyházat, és sajnos az egyház Urát sem. A tisztségviselők az elveszített tisztelet nyomán már nem képesek a gyülekezet jó rendjét, kívánatos békéjét és a működő szeretetét fenntartani. Éppen azért, mert nemcsak a történelem néhány száz esztendeje figyelmeztet bennünket a jobbítás szükségére, hanem közelmúltunk néhány szomorú példája is sürget minket, hogy vegyük számba a pozitív irányba elfordító bibliai üzenetet.
A presbiter megnevezés már jelentésében is hordozza, hogy olyan elöljáró, aki a vezetés kegyelmi ajándékát birtokolja, amit nem veszített el eltelő évtizedek után sem, sőt tekintélye és tapasztalata erősödött általa. Az ilyen tisztségviselő tiszteletnek örvend. Ezt a tiszteletet viszont akkor tudja megtartani, ha a kegyelmi ajándékot nemcsak belső lelki kincsként hordozza, hanem engedi ezt a kincset kifelé is hatni. Ennek legbiztosabb jele a másik ember tisztelete. Aki megtiszteli a másikat, az örvendhet tiszteletnek. Ma már nemcsak arra kell figyelni, hogy valakiről azt mondják, hogy köztiszteletnek örvend (ki tudja miért), hanem arra is, hogy tisztelni tudja felebarátait.
A presbiter megnevezés jelentéstartalma arra is figyelmeztet, hogy a tisztségviselő követi, küldötti feladatokat lát el. Világosan értelmezhetjük, hogy a presbiter nemcsak előkelő helyen ülő elöljáró, hanem gyülekezetének nagykövete, körzetének kapcsolatembere, aki hozza, viszi elsősorban az evangéliumot, de minden mást, amivel építi munkatársaival a gyülekezetet. Olyan követ, aki nem fúj egy követ az egyház ellenségeivel, és küldetésével mindig a legfőbb küldőt követi.
Ebben az esztendőben presbiterválasztásra készülünk. A mai presbitériumok feladata, hogy a gyülekezetek közösségében kiválasszák a tiszteletnek örvendő, és másokat is tisztelni tudó nagyköveteket, akik szorgalmasan korukat, tapasztalatukat, hitüket egyetlen célirányba fordítják, és fáradhatatlanul szolgálják Krisztust, a boldogabb református egyház épülésére.
Ezzel a biztatással üdvözlöm a Királyhágómelléki Református Egyházkerület Presbiteri Szövetségének szép és jövőbe tekintő honlapját.
2009. húsvét hónapjábanCsűryIstvánhelyettes püspök