Presbiteri előjáró választás Szatmáron
Ismét a Szamosnegyedi Reformárus gyülekezetnek jutott az a megtisztelő feladat, hogy házigazdai minőségben fogadhatták a Szatmár megye református előjáróit, lelkészeket és presbitereket. Az Úr 2010 esztendejének, 2 havának 27. napján itt rendezték a Szatmári Református Egyházmegyei Presbiteri Szövetség tisztújító közgyűlését.
A nyitó Istentiszteleten Bogya Kis Ferenc lelkész, Mát. 16- 13.19 alapján hirdette az igét. Párhuzamot vont a ma embere és régen élt emberek Jézushoz való viszonyulásáról, feltette a kérdést vajón ma mi mit válaszolnánk Jézusnak ama kérdésre: „Ti pedig kinek mondotok engem ?”
Nt. Sipos Miklós esperes megnyitó beszédében a köszönés és a köszönet hangjával szólt, megköszönte a házigazda lelkipásztornak az ige hirdetését és köszönetet mondott a presbitereknek, akik személyes áldozatot hoztak, hogy az Anyaszentegyház ügyét szolgálják. Erőt, hitet szeretettet kívánt ebben a szolgálatban. Külön köszöntötte a rendezvényen első alkalommal résztvevő Erdődi református gyülekezet képviselőit, mint kiemelte, most amikor nyugatról hozzánk is kezd begyürüzni az egyház felé való érdektelenség, e fiatal város reformátusai az Úr Isten segítségével most alakultak Anyaszentegyházzá.
A többi egyházközség tagjai is nagy szeretettel fogadták, őket hisz egy olyan Anyaszentegyházról van szó mely bár csak most alakult, mégis oly nagy múlttal rendelkezik, hisz sokan csak Petőfi Sándor Szendrei Juliájáról ismerik Erdődöt, de kevesen tudják, hogy 1545. Szeptember. 20-án Drágffy Gáspárné, özv. Báthori Anna birtokán és oltalma alatt itt tartották az első Erdődi Zsinatot.
A Szatmári Református Egyházmegyei Presbiteri Szövetség tisztújító közgyűlésén
Tatár Miklós elnök (Szamosnegyed) újabb hat évre kapott bizalmat az itt jelenlévő presbiteri szövetség tagjaitól. A jegyző személyében változás történt, az újonnan megválasztott tisztségviselő Illés Jenő (Láncos templom) személyében lett megválasztva.
A közgyűlés még 10 új tagot választott, akik különböző szinteken fogják képviselni a megye református Presbiteri Szövetségét, a megválasztott tagok a következők:
Kurpe Miklós –Sárközújlak, Szakács Sándor –Láncos templom, Miklós Jenő –Kültelek, Nagy István, Hajdu Sándor és Bálint Zoltán –Szamosnegyed, Bücs Attila, Molnár Zoltán –Szárazberek, Szakács Imre –Erdőd, Zaharia Gabriella –Református Gimnázium.
Hozzászólások:
Rápolti Béla a tisztségviselés fontosságáról szólt az összefogás szerepéről beszélt, arra kérvén a presbitereket, hogy ne húzódozzanak a feladatvállalás elől.
Jómagam az előttem szóló gondolatmenetét folytatva, felidéztem Dr. Szabó Dániel Magyarországi presbiter szavait „Azon kell munkálkodni, hogy a szándék jusson el a megvalósításig, soha mondjuk nemet, hanem keressük a megvalósítást”
Ilyen konferenciákon nagyon sok értékes embert sikerült meghívnunk előadóként ide sorolnám Dr. Ardai András Tiszántúli Református Egyházmegye jegyzőjét, aki tanult szakmája szerint a testet gyógyítja, itt nekünk a lelkünket jött gyógyítani ama december 5-ike után a „Magyar Református Egységről” beszélt. De hazai előadókról is beszélhetünk, Dr. Rédei Levente „Az önpusztító ember” címmel tartott előadást, meg említve hogy a gyógyszerekhez a hit ereje is szükségletik, mert a ma embere hamarabb nyúl a kávé után, mint a Bibliához. Folytathatnám a felsorolást a sok nagyszerű előadással, de ezeket is csak azért említettem, hogy kedvet csináljak az új presbitereknek az ilyen összejöveteleken való részvételre.
Zaharia Gabriella a Református Gimnázium képviselője segítséget kér a református gimnáziumok találkozójának megszervezésére.
Bogya Kis Mária lelkipásztor a Királyhágómelléki Reformárus Nőszövetség elnöke arra kéri a jelenlevő presbitereket, hogy jutassák el az egyházaik nőszövetségeihez a meghívókat, amelyben szeretettel meghívnak mindenkit az Ökumenikus Női Világnapi ünnepélyre, amelyet 2010. március 5-én du. 5 órakor a Szatmárnémeti Szamosnegyedi református templomban tartanak. A lelkész asszony megemlíti, hogy az Imanap programját ebben az évben Kamerun Keresztény Nőbizottsága állította össze „Minden mi él, Istent dicsérje” címmel.
Az összejövetel közös imával zárult, melyet egy szeretett vendégség követett amely a Szamosnegyedi asszonyok áldozatos munkájának volt köszönhető.
Medve A. Sándor,
Szamosnegyedi presbiter |