BIHARI REFORMÁTUS EGYHÁZMEGYE PRESBITERI SZÖVETSÉGE

Nevem Kohár Zsomborné, Lili diakónus vagyok a Feketeerdői Református Gyülekezetben. Gyermekkoromban jártam vallásórára, konfirmációi előkészítőre, konfirmáltam, majd jártam istentiszteletre.

Őrzők a strázsán – Feketeerdői presbiterek (1-2.)

Tavaly novemberi felhívásunkban rövid életút-ismertetők beküldésére kértük olvasóinkat, azokról a gyülekezetükben szolgáló presbiterekről, akiknek élete, szolgálata követendő példaként mutatható be lapunk hasábjain.
A márciusban közölt érmihályfalvi portrét szeptemberben feketeerdői presbiterek bizonyságtételei követik. Ezúton is köszönjük, hogy tollat ragadtak! A bemutatkozások lapunk nyomtatott kiadásában, terjedelmi okok és a rovat anyagbősége miatt rövidített formában olvashatók, ellenben internetes kiadásunk a teljes szöveget közli.

Nevem Kohár Zsomborné, Lili diakónus vagyok a Feketeerdői Református Gyülekezetben. Gyermekkoromban jártam vallásórára, konfirmációi előkészítőre, konfirmáltam, majd jártam istentiszteletre. Amiket ezeken az alkalmakon tanultam, hallgattam ügyesen elraktároztam, de nem hasznosítottam az életemben. Visszagondolva, nem éreztem át ezen alkalmaknak a lényegét, fontosságát. Sajnos egy tragédiának kellett történnie az életemben ahhoz, hogy ráébredjek tulajdonképpen kinek a kezében van az életem.
,,Nyomorúságomban az Úrhoz kiáltottam,
segítségért kiáltottam Istenemhez.
Meghallgatta hangomat templomában,
kiáltásom a fülébe jutott.” (Zsolt 18,7)
,,Lenyúlt a magasból, és fölvett, a nagy vizekből kihúzott engem.” (Zsolt 18,17)
Előjöttek a múltban tanultak és egészen már értelmezést kaptak az igehirdetések, bibliaórák, imaórák. Közben elkezdtem olvasni a Bibliát és ráébredtem arra, hogy nem kell nekem tudnom a sorsomat, elég ha tudom kinek a kezében van: az Úr kezében.
Igehirdetések alkalmával, valamit vallásos tárgyú könyvek olvasása közben szépen kirajzolódott, hogy az ember szinte naponta vétkezik, de bocsánatot nyerhet, sőt a naponkénti kisebb-nagyobb megpróbáltatások megéléséhez, átéléséhez kérhet és kaphat erőt, bölcsességét, szeretetet, békességet, ha imáiban hittel és hálával fordul a Mennyei Atyához Jézus Krisztus által.
,,Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok és megvagytok terhelve, és én megnyugvást adok néktek.” Mt 11,28
Az Úr, ha terhet, gondokat, tragédiákat megenged az életünkben, akkor erőt is ad azok elhordozásához, ha van igazi hitünk. Ámen

Hajnal Jánosné, Erzsébet imaóra-felelős presbiter vagyok a Feketeerdői Református Gyülekezetben. Istenfélő református szülők gyermekeként születtem egy kis tanyán, ahol nem volt templom. Ezért a mi házunkban volt istentisztelet havonta egyszer. Így mindig részt vettünk az istentiszteleten szüleimmel és testvéreimmel együtt.
1969-ben konfirmáltam Érszőlősön Gellért Gyula lelkipásztor idejében, később elkerültem iskolába Margittára, aztán dolgoztam. Majd megismerkedtem a férjemmel, aki feketeerdői volt és 1977-ben örök hűséget esküdtünk egymásnak a feketeerdői római-katolikus templomban.
A férjem szüleivel együtt római-katolikus, így kerültem egy istenfélő római-katolikus családba. A férjem soha nem kérte tőlem, hogy legyek én is római-katolikus. Akkor még Feketeerdőn nem volt helyben lakó református lelkész, csak havonta egyszer jött Élesdről id. Kajántó Pál református lelkész. Ezért többször jártam római-katolikus templomba és úgy gondoltam, fogok tudni római-katolikusként élni, de ez nem igazán sikerült.
1978-ban mennyei Atyánk megáldott bennünket egy fiú gyermekkel és 1985-ben egy leánnyal. 1994-ben műtétem volt, ennek következtében tüdőembóliát kaptam, és annyira leromlott az egészségi állapotom, hogy a kezelő orvosom nem gondolta, hogy életben maradok. De Istennek célja volt velem, mert megmentett. Ott a kórházban nagyon sokat imádkoztam Istenhez, hogy még hagyjon élni, hogy nevelhessük gyermekeinket. Isten meghallgatta imámat.
2002-ben kezdtem visszajárni a református gyülekezetbe. Ekkor már volt református lelkészünk Bogya Miklós személyében, aki tanítgatott a Biblia tanulmányozására. Azóta minden vasárnap együtt megyünk istentiszteletre délelőtt a Református Gyülekezetbe, délután pedig a Római-katolikus Gyülekezetbe, aminek én nagyon örülök.
A jó Atya nagyon sokszor próbára tett, hogy igazán neki tudjam adni az életem, hogy egyedül Őreá bízzam minden bánatomat és vele osszam meg az örömömet. Életem legnehezebb pillanata az volt, amikor 2004 tavaszán lányunk elindult iskolába Margittán és nem jött haza, megszökött. De Isten akkor is velünk volt nagy fájdalmunkban, mert ha bajt adott, erőt is adott hozzá, hogy ne roppanjunk össze. Több mint nyolc hónapig nem tudtunk róla semmit. Az idő alatt szüntelenül imádkoztunk, hogy adja vissza őt nekünk. A jó Isten most is meghallgatta imáinkat, amit hittel kértünk és szent kegyelme által 2005 januárjában jelentkezett gyermekünk.
Az Úr Jézus mondja a János evangéliumában, hogy „amit csak kértek az Atyától az én nevemben, megadja néktek” (Jn 16,23). Ezt tettem én is. A szívemet öröm és hála tölti el, amikor a Pál levelében olvasom: „Elég neked az én kegyelmem, mert az én erőm erőtlenség által ér célhoz” (2Kor 12,9). Így tértem vissza Istenhez és adtam át neki a szívemet, és mint az Ő gyermeke neki szeretnék engedelmeskedni és szolgálni a családomban és a gyülekezetben.

Bejegyezte: Harangszó dátum: vasárnap, szeptember 13, 2009 0 megjegyzés

Őrzők a strázsán - Feketeerdői presbiterek (3-5.)

Nevem Sánta Ferencné, Olga bibliaóra-felelős presbiter vagyok a Feketeerdői Református Gyülekezetben. Templomba járó, református szülők második gyermekeként születtem.
Az iskolai évek alatt arra tanítottak, hogy a tudás hatalom, és azt senki sem veheti el tőlem. Az iskolai órák után minden héten egyszer vallásórára jártam, ahol mese formájában próbálták átadni nekünk a bibliai tanulságokat. Templomba is jártam minden hónapban egyszer, mivel akkor még havonta egyszer volt tartva istentisztelet.
Megismerkedtem leendő férjemmel, Sánta Ferenccel, aki szintén református keresztyén volt és ezt követően házassági esküt tettünk arról a hűségről, amit azóta is gyakorlunk már 44 éve. Ezután együtt imádkozva vittük Isten elé életünket és családunkat, és úgy éreztük, hitünk nem lankadt, mert együtt jártunk templomba ezután is. Született egy fiúnk. Így a gyereknevelés, a családi gondok és a nyári munka kevesebb időt engedett a hitélet gyakorolására. Mindezek mellett és úgy gondoltam, Istennel szemben az én életem rendben van. Hisz tudatosan rosszat nem tettem senkinek, az Úr imádságát naponta elmondtam, azon felül az imádságos könyvből a napi imát is elolvastam.
Így nem tudtam felfogni, hogy miért kezdtek az életünkbe jönni a nagy és nehéz bajok, amelyek szinte a fiam születésével kezdődtek. Három hetes korában majdnem meghalt, mert deszhidratált a teste. Az orvosok azt mondták, hogy ilyen állapotból ezer közül egy ha megmarad. A kórházban töltött idő alatt, amely hat hét volt, éjjel-nappal Istenhez imádkoztam, hogy ha Ő életet rendelt neki, adja vissza egészségben nekünk, és Isten meghallgatta. Aztán szépen fejlődött, és én megtanultam hálát adni érte Istennek. (...)
2000-ben Bogya Miklós lelkipásztor került a gyülekezetünk élére. A Biblia tanulmányozása által Ő ráébresztett, hogy mindenünk lehet Jézus Krisztus által. Így magam is a Biblia tükrében felismertem, hogy a hitről csak akkor beszélhetünk, ha meg is éljük azt. Hiába mondom naponként a „Mi Atyánk”-ot, ha haragra haraggal tudok válaszolni. Most naponta kérem Istent egyik szép énekünk szavaival: „Új szívet adj, Uram, énnekem! Új szívet adj, én Istenem!”
Azt most már tudom, hogy az én törekvésem semmi ahhoz képest, amit Jézus Krisztus érdeme által nyerhetek. Sohasem azt vallom, amit az iskolában egykor tanultam, hogy a tudás hatalom, hanem azt, hogy Jézus Krizstusnál van a hatalom, aki minden bűnömért maga szenvedett a kereszten, azért hogy nekünk életünk legyen. Így bűneimet magam viszem imádságban Isten elé Jézus Krisztus érdemében bízva. Az Ő ereje és kegyelme tudom elégséges arra, hogy reá bízzam magam, családom és gyülekezetem.
Életemben már számtalanszor beigazolódott az, hogy amit Jézus ígért az valóság, és köztünk a legbiztosabb mindannyiunk számára az, amikor azt mondja nekünk: „Ne féljetek, én veletek leszek minden nap a világ végezetéig!”
Vigasztalása is mindig időben érkezik. Ha behívjuk az életünkbe, Ő a mi erőnk. Hiszem, hogy a bánat mélységein csak Ő lehet a híd, amelyen általmehetek, hogy ezután Ő formálhassa az én életem. Így jó elmondani most is, hogy az Úr kegyelme mindig elég nekem.


Özv. Schneider Ferencné, Piroska vagyok, nyugdíjas tanítónő. A Feketeerdői Református Gyülekezet tagja és egyben presbitere.
Református istenfélő szülők gyermekeként születtem és nevelkedtem egy Kalotaszeghez tartozó szilágy megyei faluban, Kispetriben. Gyermekkoromban rendszeresen jártam vallásórára és istentiszteletre. Szívesen tanultam a bibliai történeteket, a verseket és énekeket, és nagy szeretettel vettem részt az egyházi ünnepélyeken. A nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégiumban végeztem a tanítóképzőt. 1967-tól, nyugdíjba vonulásig Feketeerdőn tanítottam.
A tanítóképzőben töltött évek alatt és tanítói pályám során messzire kerültem szülőfalumtól, így csak vakációban mentem templomba, s évente egy-két alkalommal vettem úrvacsorát, ha éppen húsvét egybeesett a tavaszi vakációval. Ezeket az alkalmakat végig könnyeztem, mert éreztem, hogy eltávolodtam Istentől és az egyháztól. Engedelmeskedtem a rendszer és feletteseim tiltásának, és Feketeerdőn egyetlen istentiszteleten sem vettem részt a rendszerváltás előtt. Itt először 1990-ben húsvétkor mentem el a gyülekezeti istentiszteletre, ahol a hívek nagy szeretettel fogadtak a közösségbe, amit soha nem fogok elfelejteni. Isten iránti hálával köszönöm meg ezt a szeretetet a még élő és a már elhunyt híveknek, akik úgy tekintettek rám, mintha mindig egy közösségben lettem volna velük.
Annak ellenére, hogy nem jártam templomba Feketeerdőn gyakran fohászkodtam Istenemhez segítségért és számtalanszor tapasztaltam az Ő áldását életemben és munkámban. (...)
Az igazi változást a 2003 szeptemberében szervezett evangelizációs hét hozta, amelyen a tékozló fiú példázatát magyarázta lelkipásztorunk. Mivel akkor még tanítottam, nem vehettem részt minden alkalmon, de a lelkipásztor ideadta Cseri Kálmán egyik írását, amely ezt a példázatot magyarázta. Azóta én is vallom Pál apostollal: „Igaz az a beszéd és teljes elfogadásra méltó, hogy Krisztus Jézus azért jött el a világba, hogy a bűnösöket üdvözítse, akik közül első vagyok én” (1Tim 1,15).
A felismert és megbánt vétkeimet Isten elé tártam és ezt teszem a jelenben is. Elfogadtam az Úr Jézust életem Urának, hiszem, hogy Ő az Út, az Igazság.és az Élet. András apostolhoz hasonlóan én is elmondhatom: Megtaláltam a Messiást!
Életem során sok terhet cipeltem és hordozok ma is. De érzem Isten jóságát és szeretetét, mert mindig velem volt és van, és átsegít a nehéz helyzeteken. Ezért minden nap hálát adok Neki, és azért fohászkodom, hogy a jó Isten adjon erőt és egészséget, hogy továbbra is látogathassam a gyülekezeti alkalmakat, és eleget tudjak tenni a gyülekezeti szolgálatomnak mint presbiter és a kórus vezetője. Ámen

Nevem Lakatos Tihamérné, Mária diakónusi szolgálatot végzek a Feketeerdői Református Gyülekezetben. Tapasztalataim szerint, csak úgy van értelme az életnek, ha keresztyénként élek. Tinédzserként foglalkoztatott egy kérdés: ki vagyok én és mit keresek ezen a világon?
Az egyetlen elfogadható és meggyőző választ a Bibliában találtam meg. Rájöttem: ha Jézus tanításait követem, rá figyelek, a Biblia napi olvasásával és bibliaórákon megkapom a naponta felmerülő kérdésekre a válaszokat és olyan kiegyensúlyozott, boldog ember lehetek, amit e világ nem tud nekem biztosítani.
Az első érvem, amellyel szeretnék másokat is meggyőzni Jézus Krisztus mellett az, hogy életünk cáfolhatatlanul Isten kezében van és nem a miénkben, mert senki nem tudja megakadályozni, hogy egyszer meghaljon. De Ő az örök életet ígérte meg, így többé nem kell félnem még a haláltól sem.
A másik érvem, ami a keresztyénség mellett szól, a szeretet. Ki szeret engem úgy mint Ő? A Fiát adta értem és csak benne bízhatok 100 százalékig. Csak Ő tud velem lenni bármikor hívom, a nap bármely pillanatában. Ugye erre egy ember sem képes, sem szülő, sem életem párja, sem a gyermekem.
Az utolsó érv, amit még említenem kell, a megbocsátás. Mert ki más tudná úgy megbocsátani minden bűnömet, mint Ő.
Csakis rajtunk múlik, keressük-e a válaszokat. Ha igen akkor a recept Jézus Krisztus, mert Ő mondta: „Én vagyok az Út, az Igazság és az Élet.” Ámen.

Bejegyezte: Harangszó dátum: hétfő, szeptember 14, 2009