– Magyar professzor segítette a holland kutató munkáját –
Nemrégiben illusztris vendéget köszönthetett egyházunk Zsinata. Erik Alexander de Boer holland teológiai professzor Nagy Barna professzorra emlékezett. „Személyesen nem ismertem, tanulmányaiból tudom, hogy kiváló tudós volt. A magyar reformációt idegen nyelven is össze tudta foglalni” – fogalmazott a holland lelkipásztor. Nagy Barna 1956-ban Genfbe utazott, és Kálvin kéziratban maradt prédikációit tanulmányozta. Egy emberöltővel később, De Boer professzor diákként Genfben megtalálta Nagy Barna iratait, 2500 kézzel írt oldalt, s most az általa megkezdett munka első kötetét hozta el Magyarországra. A holland egyetemi tanár, aki a kötetet átadta Bölcskei Gusztáv zsinati elnöknek, meghívott egy magyarországi diákot, hogy segítsen a munka folytatásában. „Nagyon nagy érték számunkra ez a könyv. Adja Isten, hogy ezt a közös és saját örökségünket megőrizhessük” – fogalmazott Bölcskei Gusztáv. De Boer professzor a Confessionak is nyilatkozott hatalmas vállalkozása kezdeteiről és állásáról:
– 1990-ben kezdődött számomra a történet, amikor a diplomamunkámhoz a genfi egyetemen kutattam Kálvin János prédikációit. Tudtam, hogy három vaskos kéziratban – amelyek a reformátor Ezékiel könyvéről elmondott prédikációit tartalmazták – meglehetősen sok, összesen 175 Kálvin-prédikációnak kell lennie. Bemutatkoztam néhány genfi professzornak, akik a legnagyobb elképedésemre két nagy kartondobozt adtak át nekem: tessék, ezekből dolgozhat! Igen meglepődtem, amikor minden egyes oldalról fotómásolatot találtam, valamint a szövegek teljes átírását. Nem volt könnyű kibogozni őket, hiszen a kézzel írott oldalak XVI. századi francia nyelven íródtak.
– Mi a különbség az akkor beszélt és a mai francia nyelv között?
– Nincsenek olyan távol egymástól, de néhány alapvető dologban mégis különböznek. Egyszóval, amikor belelapoztam az anyagba, minden egyes oldalon megtaláltam egy számomra ismeretlen magyar professzor feljegyzéseit. Később tudtam meg, hogy Nagy Barnáról van szó, aki 1969-ben hunyt el Magyarországon. Az ő írásos útmutatásai alapján szépen haladtam a munkával. Először az Ezékielről szóló saját könyvemmel készültem el, majd közreműködtem abban, hogy az eredeti szöveg is napvilágot lásson. A szóban forgó kiadás egyébként Kálvin tizenhat prédikációját tartalmazza Ezékiel könyvéről. Az én munkám annyi volt, hogy Nagy Barna alapján végighaladtam a szövegen, elvégeztem és befejeztem a szükséges korrekciót, és megszerkesztettem a kritikai kiadást.
– Egyszóval együtt dolgozott valakivel, akivel egyébként soha nem találkozott.
– Valóban így van. Olyannyira fontosnak tartottam azonban ezt a különös munkakapcsolatot, hogy Nagy Barnát is szerzőként tüntettem fel, sőt az ő emlékének ajánlottam a kötetet. Fontos ez, hiszen a nyugati világban kevéssé ismert, milyen sokat tett a Kálvin-kutatásért. Ami a magyar professzorhoz fűződő további kapcsolatomat illeti, a történet innentől kezdve meglehetősen bonyolult. Nem sokkal genfi kutatásaim után a dél-afrikai Pretoriába utaztam, ahonnan 1994-ben tértem vissza Hollandiába. Szerettem volna felvenni a kapcsolatot Nagy Barna hozzátartozóival, de sokáig csak vaktában tapogatóztam. Végül egy ismerősöm segítségével megismerkedtem Nagy Barna lányával, Emesével. Örülök ennek, hiszen mindig is úgy éreztem, a magyar professzorral együtt szerkesztettük ezt a könyvet – holott személyesen valóban soha nem találkoztunk.
– Mi a jelentősége az előkerült Ezékiel-prédikációknak Kálvin János életművében?
– Természetesen nagyon sok Kálvin-prédikációt ismertünk már eddig is. A szóban forgó sorozat egy és negyed évet ölel fel, és világos képet rajzol a korabeli Genf viszonyairól. Már csak Ezékiel könyvének jellege miatt is sok szó esik benne például az igazságosságról.
– Megváltoztatták a prédikációk a reformátorról kialakult képét?
– Igen. A prédikációkban rendkívül hangsúlyosan jelenik meg Kálvin személye, s még ott is, ahol a szöveg éles vagy kemény hangú, vigaszt nyújt hallgatóságának.
– Valóban megtalálta azt a prédikációt, amelyet Kálvin Szervét halálának napján mondott el, s amelyben a kivégzett orvos-teológusról is szót ejt?
– Ebben a formájában nem pontos a megfogalmazás. Kálvin valóban prédikált azon a napon, de egyetlen szóval sem utalt Szervétre. Nem is olyan meglepő persze, hiszen ha belegondolunk, a döntés nem az ő kezében volt, civil bíróság hozta meg az ítéletet.
– Ezek szerint a genfiek nem is igen érdeklődtek az ügy iránt?
– Nagyon is foglalkoztatta őket, hiszen a kivégzés nem számított mindennapos eseménynek Genfben. A prédikációkban egyébként számos más érdekességre bukkanunk. A jelek szerint Kálvint nem is annyira a nagy, európai összefüggések, sokkal inkább a kisebb ügyek érdekelték. Számos fontos részletet megismerhetünk Genf mindennapjaiból. Bizonyos mértékben át kell értékelnünk a város korabeli szigorúságáról vallott nézeteinket is – ha ugyanis a gyülekezet valamely tagja őszintén megbánta bűneit, nem kellett szigorú büntetéstől tartania. Prédikációiban Kálvin beszél a római katolikusokról és a pogányokról is, akik még nem ismerik az Úr Igéjét.
– Lesz-e magyar fordítás?
– Szerintem találni kell egy francia fordítót, és akkor semmi akadálya. Ne felejtsük el, hogy bárki könnyen megérti a szöveget a mai francia tudásával is.
Jean Calvin, Sermons sur le Livre des Ravelations du prophete Ezechiel Chaptires 36-48, edites par Erik Alexander de Boer, Barnabas Nagy. Neukirchner Verlag, Neukirchen-Vuyn, 2006.
A Supplementa Calviniana sorozat, ahogyan azt a címe is jelzi, a Strasbourgban kiadott Kálvin összes művei (Opera omnia) függeléke, melléklete kívánt lenni. A strasbourgi szerkesztők csak azokat az igehirdetéseket vették be az akkori gyűjteménybe, amelyeket a 16. században is kiadtak, éppen ezért figyelmen kívül hagyták a kéziratokat. A Függelék célja az volt, hogy közzétegye Kálvin azon prédikációinak teljes kritikai kiadását, amelyek csak a genfi könyvtár kézirattárában maradtak fent, és nem kerültek bele a Kálvin összesbe.
Eredetileg összesen 48 kötetnyi kéziratos igehirdetés maradt fenn. 1805-ben a genfi könyvtár személyzetének egy elhibázott döntése következtében ez a kincs nagykereskedelmi forgalomba került. Egy könyvkereskedőnek eladták Kálvin műveinek a duplum példányait, valamint a Kálvin kommentárok megléte miatt fölöslegesnek ítélt igehirdetéséket tartalmazó köteteket is. Mintegy 20 évvel később derült fény erre a hatalmas veszteségre.
Hosszas utánajárással az eredetileg 48 kötetből sikerült Európában mintegy 14 kötetet felkutatni. Nemrégen talált rá dr. Max Engammare az Ézsaiás könyvéből írt prédikációk négykötetes másolatából háromra (ezzel előkerült az eredeti hatkötetes mű két utolsó kötete).
A mi szempontunkból jelentős, hogy az eredeti 48 kötetből hét Kálvinnak az ószövetségi próféta, Ezékiel könyvéből írt prédikációit tartalmazta: egy háromkötetes eredetit és egy négykötetes másolatot. Az eredeti kötetekből kettő (az ún. 21-es és 22-es kézirattöredékek) és egy másolati példány (az ún. 23-as kézirattöredék) megkerült. Előkerült még hét különböző, Ezékiel-textusokból írt igehirdetés (a 40a jelzetű kézirattöredék), melyek közül három másolat abból az eredeti, de hiányzó kötetből, mely az Ezékiel 16–22. fejezeteiből írt prédikációkat tartalmazta. Kálvin eredetileg 175 igehirdetést készített az Ezékiel könyvéből, ezekből 127 maradt fent kéziratban!
Előkerülésük után ezek a kéziratok a genfi könyvtár levéltári fiókjainak mélyére kerültek: 1823-tól egészen 1954-ig.
1936-ban Hanns Rückert hozzálátott Kálvin Sámuel második könyvéből írt igehirdetéseinek a kiadásához (1961-ben fejezte be ezt a munkát). Egyértelmű volt, hogy ez a nagyszabású munka túlságosan nagy egyetlen ember számára. Ezért (a Református Egyházak Világszövetsége védnöksége alatt) létrehoztak egy bizottságot.
Nagy Barna professzor is tagja lett a Supplementa Calviniana szerkesztőbizottságának. Ez a bizottság 1956. augusztus 4-én és 5-én alakult meg Genfben. Azaz mintegy három hónappal a magyarországi forradalom előtt. Kálvin Ezékiel könyvéből írt igehirdetéseit Nagy Barna gondjaira bízták. Ő készítette el a mostani kiadás alapjául szolgáló művet, az ún. 21-es és 22-es kézirattöredékek teljes és a 40a jelzetű kézirattöredékben található három önálló igehirdetés átírásával. A munkát az ún. 22-es számú kézirattöredékkel kezdte 1959 januárjában, és 1963 júniusára készült el vele. Ezután látott hozzá az ún. 21-es számú kézirattöredékhez, amivel 1969. február 28-ra lett kész – halála előtt fél évvel.
Az ún. 21-es és 40a számú kézirattöredékek kézírással elkészített átírását az éppen gyesen lévő lánya, Hernády-Nagy Emese (könyvtáros) gépelte. Ezeket megküldték Genfbe, ahol a lausanne-i Henri Meylan professzor, a Supplementa Calviniana irodalmi bizottságának egyik tagja lektorálta az első 24 igehirdetést (az ún. 21-es kötetből), a lapszélen rögzítette az általa javasolt korrekciókat. A lektorálási munka 1973 decembere és 1974 februárja között zajlott. Ezek után megint a levéltári fiókok mélyére kerültek a kéziratok.
1991-ben kezdett el a jelenlegi szerkesztő foglalkozni az anyaggal, többnyire azok kézírásos formájával (elsősorban a 22–23. kötetekkel), ezekből írta doktori disszertációját.
Szeretném a következő számokkal is érzékeltetni a Nagy Barna professzor által elkészített alapmű nagyságát: az ms.fr. 21: 400 fóliónyi, az ms.fr. 22: 577 fóliónyi, az ms.fr. 23: 427 fóliónyi, az ms.fr. 40a (7x8) 56 fóliónyi. Ez összesen 1460 fólió (mindegyik kétoldalas), tehát összesen 2920 oldalnyi kézirat megfejtését, átírását jelentette.
Az eredmény: 1392 oldal gépelt szöveg (ms.fr. 21 és 40a), NagyEmese gépelte; 1092 kézzel írt oldal (ms.fr. 22), NagyBarna gépelése; [az ms.fr. 23 és a négy igehirdetés az ms.fr. 40a-ból nem számítanak bele, mert ezek másolatok].
Sajnos, ez a gazdag anyag nem sokkal Nagy Barna 1969-ben bekövetkezett halála után ismét a genfi levéltár fiókjainak mélyére került.
Ismereteim szerint Nagy Barna a fordításokon túl nem tett közzé magyar nyelven tanulmányokat Kálvin munkásságáról. De valószínűleg szándékában állt egy ilyen mű elkészítése, ahogyan arról ez az Ezékiel könyvéből írt igehirdetésekről készült lenyűgöző munka is tanúskodik. Ez előtt a „kiadatlan” (unvollendete) mű előtt tiszteleg az elkészült első kötet, illetve az ahhoz írt ajánlás. Nagy Barna családja és barátai úgy vélték, hogy az általa elvégzett munka „nem sokkal halála előtt nyomdakész állapotba hozta ezeket a műveket”. A 21-es jelzetű kézirattöredék, az első 55 igehirdetés szövege géppel írt formában állt rendelkezésre. Egy 1969 áprilisában a Holland Michigan-i Eugene Osterhaven professzornak (aki a Sárospataki Református Teológiai Akadémia tiszteletbeli tanára is) írt levelében Nagy felvázolta, hogy milyen tennivalók maradtak még hátra: többek között egy ’bevezetés’ megírása, a kritikai apparátus, a mutatók, a bibliográfia összeállítása, régies francia szavak és kifejezések magyarázata, utalás a bizonyított és a feltételezett exegetikai forrásokra.
Sajnálatos, hogy Nagy Barna nem élt addig, hogy befejezhette volna tervének ezt a részét. A reformációról írt tanulmányai gazdag és részletes bibliográfiát és magyarázó jegyzeteket tartalmaztak. Egy olyan kiadásról álmodott, amely – saját megfogalmazásában – a reformáció írásos dokumentumait „gondos szerkesztői munkával a köz számára is elérhetővé teszi”.
Kálvinnak az ún. 21-es számú kézirattöredékben található Ezékiel könyvéből írt igehirdetéseit a Supplementa Calviniana első köteteihez hasonlóan ki lehetett volna adni, az akkor érvényben lévő kiadási alapelvek szerint (1. kötet: Igehirdetések Sámuel 2. könyve alapján, Hanns Rückert szerkesztésében, 1936–1961; 2. kötet: Igehirdetések az Ézsaiás 13–29. fejezetei alapján Georges A. Barrois szerkesztésében). Azaz paleográfiai és nyelvészeti kommentárral az első apparátusban, és kizárólag bibliai hivatkozásokkal a második apparátusban (ill. a Kálvin Institutiojára történő hivatkozásokkal az ötödikként megjelentetett Mikeásról szóló kötetben, szerkesztette: Jean-Daniel Benoit).
Amikor ennek a kötetnek a szerkesztője elkezdett foglalkozni a kéziratokkal, a kiadás alapelveinek már magasabb tudományos szintnek kellett megfelelniük. A tény, hogy Nagy Barna alapvető szerkesztői munkásságának gyümölcse a 21. század elején kiadásra kerül, talán kárpótlásul szolgálhat azokért a hosszú évekért, amíg ez a munka annak a könyvtárnak a mélyén lapult (Genfi Egyetem Közkönyvtára), amelyre ez az örökség bízatott.
Pontosan egy fél évszázad, ötven év telt ez azóta, hogy elkezdődött az a munka, amely Kálvin Ezékiel könyvéből írt igehirdetéseit készült kiadni. Ez 1956-ban volt – egy évvel korábban, mint ahogy a most elkészült kötet szerkesztője megszületett. 1991-ben látott hozzá ez a szerkesztő a Nagy Barna kéziratok feldolgozásához azzal a céllal, hogy tanulmányozza az igehirdetések szövegét, és mindeközben hozzájáruljon a kritikai kiadás elkészüléséhez. A most kiadott első – azaz sorban a harmadik – kötetet a lenyűgöző tudású Nagy Barna professzor emlékének ajánlom. Sajnálattal tölt el, hogy túl későn születtem ahhoz, hogy őt személyesen is ismerjem. Bár akkor soha nem lett volna lehetőségem arra, hogy foglalkozzam Kálvin Ezékiel prédikációival, és arra sem, hogy ma bemutassam ezt a művet Sárospatakon.
Erik Alexander de Boer
Kálvin prédikációi
– Jean Calvin, Sermons sur le Livre des Revelations du prophete Ezechiel, Chapitre 36-48,
édités par E.A. de Boer, Barnabas Nagy †, Supplementa Calviniana X/3, Neukirchen-Vluyn: Neukirchener Verlag, 2006, LXVIII + 174 lap –
Richard Stauffer óta tudjuk, hogy Kálvinnak egészen más arca van, ha prédikációit olvassuk, mint amit az Institúció alapján nyerünk a Reformátorról. Éppen ezért több, mint üdvözlendő, ha Kálvin 1554 januári és februári prédikációi megjelennek – eredetiben, úgy, ahogy azok elhangzottak. Miként tudjuk: azokról a kéziratokról van itt szó, amelyeket annak idején még Nagy Barna sárospataki (majd budapesti) professzor fejtett meg, s azóta hasonló formátumú tudós még nem akadt, aki folytathatta volna munkáját. Ezért örvendetes, hogy de Boer személyében egy olyan fiatal Kálvin-kutató lépett színre, aki már doktori disszertációját Kálvin Ezékiel-magyarázatából írta. Hogy azonban a könyv külön megemlékezik Nagy Barnáról (róla arcképet, életrajzot és tudományos bibliográfiát közöl), az nekünk, magyaroknak különös örömet nyújt!
Szóljunk röviden arról, hogy miért olyan nehéz egy ilyen kötet kiadása (amelyről az angol nyelvű bevezetés részletesen megemlékezik)! Kálvin nem írta le szó szerint prédikációit (a terjedelem tökéletesen indokolja is ezt a döntését). Viszont írnokok (legalább kettő) lejegyezték meglehetős pontos szószerintiséggel azt, amit mondott. Értő szem rögtön látja, hogy ez bizony nem egyszerű dolog: a francia nyelv jóval hosszabban ír, mint beszél. Ha például franciául azt mondjuk, hogy „ők beszélnek” = ils parlent, nos ez kiejtésben: il parl; azaz majdnem kétszer annyit kell írnom, mint ami elhangzott. Az írnokok éppen ezért kb. olyan rövidítésekkel élnek, mint a mai gyorsírók – vannak ugyan általánosan bevett rövidítések, de mindenkinek megvan a maga sajátos arzenálja is. Ha hozzávesszük mindehhez, hogy ez nem mai francia nyelven történt, hanem a XVI. század nyelvezetében, akkor tudjuk igazán értékelni annak a Nagy Barnának a teljesítményét, aki nem anyanyelvként, történeti nyelv megfejtése közben szinte gyorsírói dekódoló munkát végzett!
A munka elvégezvén természetesen maga a tartalom érdekli leginkább az olvasót: hogyan prédikált a Reformátor. A mai prédikációkkal egybevetve mindenképpen feltűnik: sokkal többet prédikált, mint mi – hétköznapokon is, és pedig olyan terjedelemben, ami legalább négyszerese egy ma vasárnap délelőtti igehirdetésnek. Azt már eddig is tudtuk róla, hogy stílusában nem csak választékos, hanem a francia prózát is megújítja – de hát az nyilvánvaló, hogy ha valaki ilyen hosszan prédikál, akkor egyszerűen nem lehet unalmas! Az nem jelent újdonságot, hogy a lectio continua alapján haladt előre Kálvin az igemagyarázatban, s talán csak az jelenthet többletet, ha látjuk: a prédikációk során sokszor utal vissza nem csak a már korábban magyarázott igére, hanem arra is, amit ezzel kapcsolatban már korábban elmondott. Úgy tűnik, hogy igemagyarázatát Kálvin egy folyamatos, monumentális sétának képzelte el: az élet minden területén új és új bibliaismerettel akarta gazdagítani gyülekezetét. Hogy mindennek haszna van, az számára evidenciának tűnik – tehát: a bibliai szöveg „relevanciájának”, vagy ahogy oly sokszor használták a modern német teológiában: a „Wirklichkeit”-nek kérdése föl sem merül, hanem természetesként áll előttünk. S ami a legmeglepőbb: Kálvin semmilyen konkrét utalást nem tesz azokra a konkrét eseményekre, amelyek 1554-ben foglalkoztatták a genfi lakosokat. Sem a nemrégiben lezajlott Servet-perre nem történik semmilyen utalás, sem Kálvin meglehetősen ingatag helyzetéről nem értesülünk (pedig tudjuk: ebben az időben még a második számkivetésre is el volt készülve a Reformátor). Ugyanakkor pedig a prédikációk nincsenek híján a konkrétumoknak; csakhogy ezek nem a napi események konkrétumai, hanem az általános emberi élet, a mindennapi életvitel gyakorlati kérdései!
Nyilván az is roppant érdekel bennünket, hogy a prédikációk mennyire tükrözik azt a hatalmas exegetikai és dogmatikai munkát, amit a Reformátor végzett. Igaza volt Stauffernek: a kép egészen más, mint Kálvin kommentáraiban! Csak értő szem veszi észre, hogy milyen hatalmas exegetikai tudás áll a prédikáció hátterében – a korabeli hallgató azonban csak a legszükségesebb tartalmi magyarázatokat kapja meg, azokat, amelyek nélkül egyszerűen érthetetlen lenne a szöveg. A prédikációk ugyan elárulják, hogy Kálvin ismerte az „explikáció” (kifejtés) és „applikáció” (alkalmazás) közötti különbséget, de mint ha végig arra törekedett volna, hogy ez a kettő szorosan együtt maradjon. Nem találkozunk prédikációiban olyan megoldással, mint pl. „ezt mondta a szöveg akkor”, ill. „és ezt mondja most” – hanem a tartalom úgy nyer kifejtést, hogy annak konkrét, napjainkra vonatkoztatott volta természetesnek tűnjön hallgatói előtt!
Néhány példát érdemes erre felhozni. Az Ez 36, 26-28 kifejezetten fenyegető igét tartalmaz. Kálvin nem is mulasztja el, hogy előtárja: a babiloni fogság Izrael büntetése volt, de önmagában is Isten szent neve elleni bűnként értelmezendő. Viszont a prédikáció megszólító része kétségkívül nem a kortörténeti ismeretek előtárásából áll, hanem sokkal inkább abból, hogy Kálvin hangsúlyozza: a „pápisták” rosszul gondolják, hogy az ember önmagától képes jót tenni. Mi mindig hajlamosak vagyunk, hogy bűnt elkövetve Isten büntetését idézzük fejünkre, s a kegyelmes Isten nevét így is megszentségtelenítsük. Ezért van mindig szükségünk a hitünk megerősítésére – Kálvin itt a „konfirmáció” szót használja, ami természetesen nem egy eseményre, hanem egy folyamatos magatartásra hívja fel a figyelmet. A prédikáció azzal zárult, hogy ezzel a folyamatos megerősítéssel a hívő már a jelenben elővételezi Istennek azt a jóságát, amit majd az örök életben fog megtapasztalni.
Természetesen egészen más a helyzet egy olyan passzussal, ahol az ige eleve ígéretet tartalmaz: Ez 37,15-22. Itt a prédikátornak jóval több dolga van megmagyarázni, hogy történeti ígéretként mit is jelentett Izrael törzseinek a helyreállítása (ma már pontosan tudjuk, hogy milyen súlyos történeti problémákat vet fel a tizenkét törzs teóriája). Ami viszont az ígéreteket, a „restoration” fogalmát illeti, itt Kálvin semmilyen problémát nem lát abban, hogy Pál apostolra utaljon, s a bűn által megromlott emberi természet helyreállítását a páli tipológia alapján magyarázza – mindezt persze annak feltételeként, hogy mi, megváltott bűnösök alkossuk a helyreállított királyságot, Isten országát. A prédikáció hallgatói bizonnyal fellelkesülten térhettek haza, hiszen Kálvin olyan élénk képekkel festi le Isten országa megvalósulásának lehetőségeit, hogy többet ér minden adhortációnál!
Nyilván érdekes még az is, hogy Ez 38,1-13 magyarázatában Kálvin hogyan értelmezi Gógot és Magógot. Itt mindenképpen meg kell jegyezzük a jelen kiadás kiváló jegyzetanyagát, amennyiben ismerteti velünk Hieronymus értelmezését, ill. még azt is, hogy Kálvin kortársai közül kik csatlakoztak az ókori exegétához. Kifejezetten élvezetes látni azt a szellemi teljesítményt, ahogy Kálvin áttekinti a régi értelmezéseket (főként aztán az Antikrisztusra és a törökökre való utalást), majd üdvtörténeti átértelmezést ad. Itt már szerepel az „applikáció” szó – jelezve, hogy Kálvin másutt is tudatában volt a feladatnak, de nem kívánta ezzel terhelni a hallgatóságot. Az a magyarázat pedig, hogy Isten az egyházát mindig megmenti a sátán hatalmából, nyilvánvaló biztatás volt a reformáció korában – mindazzal együtt, hogy Kálvin konkrét politikai eseményt (szokásához híven) itt sem említ.
Mindez csak ízelítő. Kálvin prédikációi bizonnyal mindenkit érdekelnek, aki a protestáns hitet vallja. Az eredeti szöveg megjelentetése annál is inkább érdekes, mivel itt nem a nagy rendszerező, nem is az egyházvezető – hanem kifejezetten a lelkigondozó és pásztor képe válik láthatóvá, tehát az a kép, amit eddig kevéssé ismerhettünk. Nem vitás: a betűhű kiadás elolvasása nem minden problémától mentes, annak számára sem, aki egyébként jól beszél franciául, hiszen négyszázötven évvel ezelőtti szöveget kell megértenünk. S talán éppen ezért lenne fontos, hogy ezek a prédikációk is megjelenjenek magyarul (akár csak egy digitális formában hozzáférhető adatbázisban is), hiszen általa sokan tanulnának meg másként gondolkodni a Reformátorról.
Karasszon István
* Erik A. de Boer könyvismertetőjének szerkesztett változata. Fordította: Rácsok Gabriella
AJÁNLOM AZ OLDALT
Friss bejegyzések
Friss hozzászólások
Archívum