A presbiterképzésről
Kedves Testvéreim! Talán felvetődött már bennetek a kérdés: miért van egyáltalán szükség presbiterképzésre? Vagyis nekünk, „megválasztott, tapasztalattal rendelkező, köztiszteletben álló presbitereknek“ is szükséges-e még, hogy képezzük magunk?
A válasz: bizony, kell. Hiszen a presbiteri tisztségre való elhívás nem végállomás, hanem indulási pont. A munka zöme, a reánk bízott feladatok többsége csak ezután következik!
A harmadik évezred elejére kissé komplikáltabb lett a világ, mint Pál apostol idején. Sok sátáni dolog, semleges, vagy jó ötletnek tűnő csomagolásban van jelen mindennapjainkban. A mai presbiternek ezeket fel kell ismernie, ki kell szűrnie. Imádkoznunk kell Istenhezhez, hogy olyan bölcsességgel áldjon meg, hogy biztosan el tudjuk választani a jót a gonosztól.
A másik kérdés, ami felmerülhet: Mi a célja a presbiterképzésnek? Ha csak annyit szeretnénk, hogy jó, kétkezi munkásokat képezzünk, akik amolyan bólogatójánosok módjára hajlonganak a mindenkori lelkész vagy főgondnok előtt, akkor elég lenne beiratni őket akármelyik gyorstalpaló, három hónapos szakképzési tanfolyamra. De a presbiterképzés célja nem ez! Ennél jóval több.
Mi mindenekelőtt a presbiterek lelki továbbképzését szeretnénk megvalósítani, lelki növekedésben előbbre segíteni Isten Igéje alapján. Abban látjuk a jövőt, ha a presbitériumokat olyan presbiterek alkotják, akik mind elméleti, mind gyakorlati tudással fel vannak vértezve; akik jól felkészült, alapos bibliai és teológiai ismeretekkel rendelkeznek, tisztánlátók, a jót a gonosztól megkülönböztetni tudók, és nem utolsó sorban jó szervezők.
Ha ilyen presbitereink lesznek, akkor mi szükség van még a lelkészekre? – tehetné fel valaki a kérdést. Remélem azonban, hogy ezt senki sem gondolja közülünk így. Ugyanis nem helyettesíteni szeretnénk a lelkipásztort, hanem komoly segítséget nyújtani a szolgálatban, munkatársakat adni melléje; olyanokat, akikre bármilyen felelős feladatot rá lehet bízni a gyülekezetben.
Bár vannak még olyan lelkészek, akik nem tudják kimondani a szót: munkatárs, remélem idővel majd – a jól felkészült presbiterek láttán - megváltozik az ő véleményük is.
Ahhoz, hogy feladatunkat teljesíthessük és másokat is rávezessünk a keskeny útra, először mi magunk kell, hogy ezen az úton rajta legyünk. Másokat is csak addig tudunk elvezetni, ameddig mi magunk is eljutottunk ezen az úton.
Ezért van szükség a rendszeres presbiterképzésre: hogy mind tovább és tovább haladhassunk ezen az úton, másoknak példát mutatva, a végső cél: Isten országa felé!
Imádkozzunk és munkálkodjunk együtt ezért a közös célért!
Venter Miklós
(A szerző a Presbiteri Szövetség presbiterképzési bizottságának elnöke.)
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
Friss bejegyzések
Friss hozzászólások
Archívum