A 25. Zsoltár eléneklésévelvette kezdetét a Királyhágómelléki Református Egyházkerület Presbiteri Szövetségének közgyűlése március 21-én délelőtt 10 órai kezdettel, amelynek az idén a Nagyvárad – velencei Egyházközséghez tartozó AGNULLIDEIReformátus Szociális Központ adott otthont.
Tóth Zsigmond
PRESBITER SZÖVETSÉGI KÖZGYŰLÉS
A 25. Zsoltár eléneklésévelvette kezdetét a Királyhágómelléki Református Egyházkerület Presbiteri Szövetségének közgyűlése , amelynek az idén a Nagyvárad – velencei Egyházközséghez tartozó AGNULLIDEIReformátus Szociális Központ adott otthont.
Az elnöki köszöntő és a napirendipont elfogadása után Csűry István helyettes püspök tartott nyító áhitatot, amelynek alapigéjétPál apostol 1 Korinthus 4:1-5 tartó versére alapozta.
„1. Úgy tekintsen minket az ember, mint Krisztus szolgáit és Isten titkainak sáfárait.2. A mi pedig egyébiránt a sáfárokban megkívántatik, az, hogy mindenik hívnek találtassék.3. Rám nézve pedig igen csekély dolog, hogy ti tőletek ítéltessem meg, vagy emberi ítéletnaptól; sőt magam sem ítélem meg magamat.4. Mert semmit sem tudok magamra, de nem ebben vagyok megigazulva; a ki ugyanis engem megítél, az Úr az.5. Azért idő előtt semmit se ítéljetek, míg el nem jő az Úr, a ki egyrészt világra hozza a sötétségnek titkait, másrészt megjelenti a szíveknek tanácsait; és akkor mindenkinek az Istentől lészen a dícsérete.”
„… Pál apostol amikor a Korintusbeliekhez írott első levelét megírja , akkor a Biblia tudósok szokták mondani , hogy ez az a rész amikor az apostol áttér arra , hogynem csak a belső feszűltségek , megosztottságok, lelki és fizikai problémáknak sokaságát próbálja a gyülekezeten belül felleltározni , hanem elindul annak a láttatására, hogy mit lát Isten fontosnak! Vannak aki az Ő nevében elindúl ,az Apostoli út, az apostolság a küldetésnek nagyságában , de ezen keresztűl láthatja azt is mit vár el mindig a keresztyén embertől, akár a gyülekezetbenen belül a presbitertől, lelkipásztortól ,a gyülekezeti tagoktól akik mindannyian egyformán kell érzékeljék, hogy bár külömböző a pászma, külömböző a munkaterület, de azért a küldetésnek nagysága, küldetésnek szépsége egy és ugyanaz minden embernek kivétel nékül…” – szólt az igemagyarázat.
A közben minél nagyobb számban érkező küldöttek az Egyházkerülethez tartozó 9 egyházmegyéből , megtöltötték a termet , mely egy adott pillanatban kicsinek bizonyúlt, de végül a 63 résztvevő kényelmesen elfért a magyar nemzeti színekbe feldíszített asztalok mellett.
László Kálmán a KREKPresbiteri Szövetsége elnöke a Közgygyűlés elé terjesztette anapirendi pontokat , amelyet a közgyűlés egyhangúlag elfogadott.
Ezt követően kerűlt sor a köszöntő beszédekre , meghívott vendégek részéről.
A Püspöki Hivatalt Csomay Árpád generális direktor képviselte aki többek közt kihangsúlyozta , hogy ”...soha ne legyen kétségünk afelől , hogy Isten hatalmaaz Úr Jézus Krisztus általsokkal nagyobb a Sátánénál…”.
Ezt követően dr. Szabó Dániela Magyar Presbiteri Szövetségelnöke szólt a Közgyűlés résztvevőihez, „… otthoni , magyarországi testvéri körökben jó akarattal őszinte kérdéssel szokták kérdezni testvéreink , nos benne vagyok a szövetségben akkor mit is tegyek én, mi az én tennivalóm, vajon megtalálom-e , ha nem akkor mi is az én értlmem ott a szövetségen belül?Mindig elmondjuk , hogy minden olyan fáradság, amelyeken elutazom, jelen vagyok valahol , egyik helyről a másikra jó hírt viszek akkor is , ha nem én vagyok az ünnepi szónok , a mosolygásommal, a személyiségemmel amit az Úrtól kaptam , az Úr Jézus Krisztus lelkületével amelyikelérkezem valahova , a köszöntőmagatartásávalés annak elfogadásával minden egyes testvér hivatalt visel , többet mint amit a választások útján oda tudunk egymásnak adni , hanem amit az Úrtól kapott , amit a személyiségünkben kaptunk az Úrtól … és erősítsük meg egymás kezeit az Úrban , mint Dávid és Jonathán annak idején , hogy a legkissebb , a magát leginkább a periférián érző testvér jelenléte is egy Istentől kapott nagy üzenetnek a megerősítését,egyenlőségét jelenti , amit Ő nélküle nem tud a szövetség elvégezni és megtenni!...” – magyarázta az előadó.
Dr. Szilágyi Sándor a Magyar Presbiteri Szövetség főtitkára adta át a magyar testvérek jó kívánságait, a szövetség üdvözletét, és nagy megelégedéssel vették, hogy a KREK Presbiteri Szövetségének elnöke László Kálmán részt vett az idénmárcius 7-én a Budapesten megtartott közgyűlésükön.
Az Erdélyi Református Egyházkerület Presbiteri SzövetségétBalla Árpád képviselte , megköszönvén a meghívást , üdvözölte a közgyűlés küldötteit , majd átadta a saját szövetségének jókívánságait.
Aköszöntő beszédek után egy színes diavetítéssel egybekötött bemutatóra kerűlt sor , mivel 2009 Kálvin – év a mai közgyűlés nem maradhatott el a nagy reformátor életútjának a bemutatásával, amelyet dr. Zabán Bálint segédlelkész nagy vehemenciával és átéléssel magyarázott szinte beleélte magát az eseményekbe,olyannyira hogy több mint egy óra magyarázat után , elmondása szerint még alig mondott valamit a nagy reformátorunk munkásságáról.
László Kálmána KREK Presbiteri Szövetségének elnöki beszámolójából kiderűlt , hogy ”… az elmúlt esztendő igen mozgalmas volt a szövetség részére, de nem eléggé, ahhoz , hogy elégedettek lehessünk munkánkkal, tehettünk volna többet is , de sajnos az akarathoz pénz is szükséges , hogy elképzeléseinket megvalósíthassuk, ami egyre kevesebb, hiszen nem minden egyházközség tett eleget kötelezetségének a megszabott tagsági díj befizetével a szövetség részére…” – mondta az elnök.
Ez derűlt kia gazdasági bizottság beszámolójából is , amelyet Mészáros Gyöngyi közgazdász terjesztett a közgyűlés elé.
Az egyházmegyei elnökök beszámolójából az a következtetés vonható le, hogy egyes egyházközségekben nagyon aktív munka folyik , mígmásokban viszont alig van említésre méltó tevékenység, még a kötelező presbiteri bibliaórák is elmaradoznak. A legtöbb egyházmegyei Presbiteri Szövetségek részt vettek azokon az Egyázkerületi PSZ rendezvényeken , amelyek megrendezésre kerűltek a 2008-as esztendőben, de kölcsönösen részt vettek egymás rendezvényein is.
Presbiterképzéssel kapcsolatban úgy tűnik az idén elindúlhat a folyamatos képzés. Határozat született az éves tagság díjról is , amely nem hozott semmi változást az elmúlt évekhez képest és maradt az éves 5 Ron presbiterenként.
Szó esett még az idénaugusztus 30 és október 31 között lebonyolításra kerűlő egyházközségi presbiter választásokról, többen kérték, hogy az erre vonatkozó szabályzat időben jelenjen meg a KREKkéthetente megjelenő lapjában a Harangszóban.
Az egyházmegyei tisztújítások mind a kilenc egyházmegyében egyidőben lesz megtartva 2010 február 27-én, míg a KREK Presbiter Szövetségi tisztújítást pedig 2010 március 22-én tartják, ezekre határozatot fogadott el a közgyűlés.
A közgyűlés sajnálatát fejezte ki Muhari István sajtóreferens megbízatásának visszaadásával, mindenki csak találgatott az ok vagy okozatok miatt, mivel az érintett nem jelent meg a közgyűlésen így nem kaphattunk érdemleges választ , de a sajtóreferens beszámolója is elmaradt.
Több hozzászólás, indítvány és javaslat is elhangzott a közgyűlésen, igaz nagyon röviden , mivel a közgyűlés megszakítás és szünet nélkül hat órán keresztűl gyűlésezett , így a hozzászólások végén már zugolódás támadt a jelenlévők között , de azért határozat született egy honlap létrehozásáról , és amelyet a tudósító ingyen és bérmentve készít el az elnök úrral egyeztetve. Nagyon szükséges ez a kommunikációs rendszer kiépítése , mert erről a honlapról a presbiterek elsőkézből, hivatalosan kaphatnak tájékoztatást minden eseményről, nem lesz ráutalva arra, hogy az Esperesi Hivatalokon keresztül , döcögősön jusson el bármilyen tájékoztatás az érintettekhez.
2009-es V. Partiumi Presbiter Konferenciát az Arad-i egyházmegye vállalta magára közösen a magyarországi Békés megyeiekkel és amelyet 2009 augusztus 28,29-én tartanak Aradon.
A rendezők felkérik a konferencián résztvenni akarókat , hogy időben tájékoztassák őket számszerileg, hogy annak megfelelően fogadhassákmindazokat akik jelenlétükkel megtisztelik a konferenciát.
A maratóni hat órásra sikeredett Közgyűlés végűl egy szeretetvendégséggel ért véget „…a lekitáplálék mellé testi táplálékra is szükségünk van, amelyet tiszta szívből adunk minden résztvevőnek, Isten áldásával…” – mondta Farkas Antal lelkipásztor, házigazda, majd a finom falatozás közben bemutatta a résztvevőknek az AGNULLI DEI ReformátusSzociális Központot és létrehozásának rövid történetét.
Gratulalok ! Remelem hasznalni is fogjak.