2009.04.06. 12:21, krekpresbiter
BESZÁMOLÓ
A Magyar Református Presbiter Szövetség, Békés-megyei Területi Szervezet Konferenciájáról
GYULA, Március 21, 2009
2008, november 15-én, Aradon aláírtunk egy együtműködési nyilatkozatot az Arad és Békés megyei Presbiteri Szövetségek között. Ennek részeként egy háromtagú aradi delegáció: Czinczér Attila megyei fgk, Molnár Csaba Arad-Belvárosi fgk és Szilágyi Gyula PSZ titkár utazott el, március 21-én Gyulára, a Békés megyei Presbiteri Konferenciára, amelynek programja a következő volt:
- Áhitat- „Én és az Atya egy vagyunk.”(János 5: 17-32)
Dr. Judák Endre (presbiter-Gödöllő)
-Solus Christus-Kálvin János az üdvbizonyosságról
Dr.Fodor Ferenc lp (Nagykőrös-Félszeg)
-Hogyan érlelődött a magyar református kegyesség?
Dr. Fekete Károly teológiai professzor (Debrecen)
-Népegyházból a hitvalló egyházba a presbiterképzés tükrében
Dr. Judák Endre (presbiterképzési titkár)
-Imaközösség-Szabó Endre lp (Gyula)
A köszöntések rendjén az aradi szövetség és egyházmegye üdvözletét Molnár Csaba, Arad-Belvárosi fgk adta át. A legközelebbi közös akció tervét is megbeszélték delegációnk tagjai a házigazdákkal, ugyanis az V-ik Pártium-i konferencia idei helyszíne Arad és Battonya. Ugyancsak meghívotként üdvözölte a házigazdákat Gellért Gyula, Érmelléki esperes, amely megyével is együtműködési nyilatkozatott írtak alá a békési szervezők.
A konferencia közös ebéddel végződött, ahol régi és új barátok, jó hangulatban beszélték meg az elhangzottakat.
Ezzúton is szeretnénk kösszönetet mondani még egyszer a meghívásért a Békésmegyei Presbiter Szövetségnek és elnökének, Dr Tóth Jánosnak valamint a szívélyes fogadtatásért a Gyulai Református Egyházközségnek és Szabó Endre lelkésznek.
A további együttműködés reményébben kívánom Isten Áldását mindnyájunk életére.
Arad Venter Miklós
2009. Április 2. Aradi REPSZ-elnök