Éves Közgyűlést tartott az egyházkerületi presbiteri szövetség
Nagyváradon a Püspöki palota díszterme adott otthont a Királyhágómelléki Református Egyházkerület Presbiteri Szövetség Közgyűlésének 2013. április 20-án, szombaton délelőtt 10 órakor.
Az egy hónappal ezelőtt meghirdetett közgyűlés a viszontagságos időjárás miatt elmaradt, amelyet most tartottak meg hét egyházmegye Presbiteri Szövetség küldötteinek részvételével. A Nagykárolyi Református Egyházmegye Presbiteri Szövetsége nem vett részt a PSZ egyházkerületi közgyülésén. Aradi PSZ is hiányzott mivel nekik egyházmegyei közgyűlésük volt.
Most is mint minden alkalommal a szövetség munkája egy nyitó áhítattal vette kezdetét, amelyen a mai napon Bogya Kis Mária az egyházkerület nőszövetségi elnöke hirdette az evangéliumot Mt 20: 20-28 alapján.
Anyáknapja közeledtével Salomé (jelentése: béke) történetét tárta a jelenlévők elé, aki János és Jakab apostolok édesanyja, Zebedeus felesége, aki arra törekedett, hogy fiai igaz hitből szolgálják Krisztust, ahogyan azt minden presbiternek és nőszövetségi tagnak is kell, - hallhattuk az igemagyarázatból.
Az áhítatot követően 12 napirendi pontot kellett megbeszélni a küldötteknek. A számbavételt követően került sor a köszöntésekre a Magyarországi Református Egyház Presbiteri Szövetségét Ph D. Szabó Dániel elnök és Szilágyi Sándor titkár képviselték. Szabó Dániel köszöntő beszédében tolmácsolta a MRE Presbiteri Szövetség jókívánságait, majd beszélt arról, hogy a presbiteri szövetségekre nagy feladat hárul hiszen a Kárpát-medencei magyar református egyház megmaradásán kell munkálkodjunk.
Egyházmegyéink főgondnokai többsége távol maradt a közgyűlés munkálataitól annak ellenére, hogy ők egyben az egyházmegyei Presbiteri Szövetségek alelnökei is, éppen ezért László Kálmán elnök javasolt egy kerekasztal megbeszélést az esperesek, az egyházmegyei főgondnokok valamint a PSZ megyei elnökei és a kerület elnöksége és missziói osztálya között, amelyet a jelenlévő ft. Csűry István a KREK püspöke támogatásáról biztosította a jelenlévőket.
Kihasználva a püspök úr jelenlétét a közgyűlésen több kérdés hangzott el irányába, amelyre érdemben válaszolt. Megtudhattuk, hogy sajnos az egyházkerület nyilvántartásából az a szomorú valóság tükrözik vissza, hogy református egyházunk évről évre apad, de ezt nemcsak a természetes apadás, hanem a gyülekezeti tagok elvándorlása, és a vegyes házasságok okozzák, amely ellen közösen összefogva kell tegyünk, hogy református identitásunk ne kerüljön veszélybe.
Az őszi elnökségi ülés jegyzőkönyvének ismertetését követően, amelyet a tudósító mutatott be, az egyházmegyék Presbiteri Szövetségének elnöki beszámolóit hallgathattuk meg a 2012-es év munkáiról.
A presbiteri kisköri képzésekről Tóth András missziói titkár beszélt és szorgalmazta ezen képzések fontosságát, valamint ennek kiterjesztését minden egyházmegyébe lehetőség szerint.
A pénzügyi jelentést a szövetség könyvelője Mészáros Gyöngyi terjesztette a közgyűlés elé, majd az az elhatározás született, hogy a 2013-as esztendőre a tagsági díj maradjon 10 lej presbiterenként, amelynek fele azaz 5 lej ott marad minden egyházmegyei presbiteri szövetség rendelkezésére. Az is kiderült, hogy az egyházmegyei Presbiteri Szövetségeknél a tagsági díjak befizetése okoz gondot, ezért karöltve az esperesi hivatalokkal kell egy közös megoldást találni ennek orvoslására.
Ugyancsak döntés született arról, hogy az egyházkerületi presbiteri szövetség minden évben 500 lejjel (lehetőség szerint) támogat egy egyházmegyét, amelyikben templomépités, gyülekezeti ház, egyházi iskola vagy ovoda épül, azzal a kitétellel, hogy a szóban forgó egyházmegye presbiteri szövetsége rendezze tagsági dijját az egyházkerület presbiteri szövetséggel szemben. Az idei támogatást a zilahi egyházmegyébe kebelezett zilah-ligeti ovoda, és gyülekezeti ház épitésére adtuk.
A sajtóbeszámolót az egyházkerület presbiteri szövetségének sajtóreferrense, jelen tudósító, ismertette.
A KREK PSZ elnöke tájékoztatta a Közgyűlést, hogy az idei nyári konferenciát Lugoson Temesvári Egyházmegyében tarjuk meg augusztus 30 és szeptember 1 amelynek programját ismertetett a jelenlévőkkel.
Utolsó napirendi pontként az Érmelléki Református Egyházmegye Presbiteri Szövetségének beadványát beszélték meg a közgyűlés tagjai. A beadványban felsoroltakat az egyházkerületi presbiteri szövetség átutalja azon bizottságok és intézmények hatáskörébe, amelyhez az tartozik. Ezen javaslatot a közgyűlés egyhangúan elfogadott.
Tóth Zsigmond a KREK PSZ sajtóreferense
|